Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ikreim születnek...de valóban dupla öröm?

2013.07.29

ezt a cikket loptam....szerintem nem rossz anya, csak valoban sok lelkileg, agyilag, testileg, amikor egyszerre tobb erkezik, es elotte mar vannak nagyobbak.....mert minden,de minden aldott nap roluk szol...es nincs mar az, hogy TE....ez realis,bar ot honaposak az ikrei,nalam 3,5 evesek, akiket apa nelkul probalok nevelni, es igen, neha elszakad a cerna, neha szetcsapom a fakanalat,mert oket nem bantanam,de neha kimegyek az udvarra es magamban kiabalaok .-) vhol ki kell adni,mert ha beszorul csak lavina lesz belole.....

Másik oldalról én mindig ikrekre vágytam, már amikor gyerekre vágytam :-)))) hogy az álmom teljesült...ez jó,de tovább nem álmodtam soha, ezt a részét most ízlelem.Dupla öröm, tripla munka, ami idővel majd megtérül.....

Végül persze valahogy sikerült túlélni és még csak meg sem bolondultam. De én már akkor tudtam, hogy ezt nem akarom újra átélni, én nem akarok több gyereket. Persze mindig megkaptam, hogy egy gyerek nem gyerek, meg hogy kell neki a testvér, stb. Kitartottam az elhatározásom mellett és elmondtam mindenkinek, hogy én tudom, nem lennék jó anyja két gyereknek. Pedig a lányom igazán problémamentes baba volt, 4 hónapos kora óta átalussza az éjszakát, probléma nélkül fogzott és a szobatisztaság is könnyen ment, persze ez csak néhány példa. Egyszerű és kiegyensúlyozott volt az életünk, legalábbis én annak gondoltam.

Aztán ahogy telt az idő, egyre többször került szóba a kistesó téma. Persze én mereven elzárkóztam tőle, és próbáltam a férjemet is meggyőzni róla, hogy ez nem jó ötlet. Önző vagyok, mert én szeretem átaludni az éjszakákat, szeretem a kis megszokott életünket, szeretem, hogy sikerült lefogynom és végre jól érzem magam a bőrömben. A lányom okos, ügyes, kiegyensúlyozott gyerek és igazán meghitt a kapcsolatunk. Nekem ez így jó!
Aztán jött az esküvőnk, majd rá pár hétre a férjem választás elé állított. Vagy most vagy soha. Na, jó, nem pont ezekkel a szavakkal, de a lényege ez volt. A nagylány már 4 éves, én 29, apa 35. Sürget az idő, ha tesót akarunk neki. Aha neki, aha az idő... Rengeteg átbeszélgetett éjszaka után mondhatni beadtam a derekam. Ki vagyok én, hogy megfosszam a férjem attól, hogy legyen még egy gyerekünk, és ki vagyok én, hogy megfosszam a lányom attól, hogy tesója legyen? Sőt, már én is akartam, majdnem annyira, mint a nagylányt. El is gondoltam, milyen idilli lesz két gyerekkel.
Le is vetettem a spirálom és úgy voltam vele, hogy mivel elsőszülöttem se sikerül túl hamar, mos is így lesz. Hát nem! Az első próbálkozós hónapban terhes lettem! Jól meg is lepődtünk, hogy ilyen gyorsan sikerült, és én teljesen be voltam zsongva. Aztán a pozitív teszt után másfél héttel jött a sokk, amikor a doki két petezsákot látott. Fel sem fogtam, hogy történhetett ez velünk. A férjem elvileg meddő, most meg ikreink lesznek?!
Talán az elején fel sem fogtam, hogy ez most mit jelent, mivel jár. Három gyerek! Jó ég! Pedig én a kettőt se nagyon akartam.
A terhességem teljesen problémamentes volt. Bár a végét már nagyon nehezen viseltem, mert hatalmas pocakom volt, és már csak ülve tudtam aludni.
Aztán egy borús, hideg téli reggelen beindult a szülés. Kisebb fájásokkal és keményedésekkel. Úton a Sote felé már kifejezetten rossz volt. Ott egyből  fogadtak, megállapították, hogy valóban vajúdok. Ultrahangon 2 kilósnak mérték őket, ami miatt nagyon aggódtam, mert még nagyon kicsik voltak, pedig már 36+3 hetes voltam. Próbálták leállítani a vajúdást, de nem sikerült, így a doki kimondta az ítéletet, hogy akkor irány a műtő. 14.30-kor megszületett a fiam 2920 grammal és 52 centivel, majd 14.31-kor a lányom 3050 grammal és 50 centivel. Ennyit arról, hogy 2 kilósak. Minden rendben volt velük, rutin ellátást kaptak.
Engem még másfél órán keresztül raktak össze, mert nagyon sok minden szétment a hasamban a nagy súly miatt. Borzasztó volt.
A kórházi napok a szokott módon teltek azt leszámítva, hogy iszonyatos fájdalmaim voltak, és így kellett két babát ellátnom. Már a kórházban éreztem, hogy valami nincs rendben velem lelkileg, de korábbról most már tudtam, hogy ez normális. Arra is gondoltam, hogy az ikrek miatt ez duplán fog jelentkezni.
Itthon már nagyon magam alatt voltam, rengeteget sírtam és semmi kedvem nem volt a piciket ellátni. Iszonyatos teher két babát szoptatni. Bár itt volt anyukám pár napot meg a férjem is szabin volt, de a neheze így is csak rám maradt. Az első másfél hónapban nem aludtam 2 órát egyben éjjel. Estére már remegtem a fáradtságtól. Az állandó sírhatnékom meg csak nem akart múlni. Már 2 hetes koruktól egyedül maradtam velük, segítség nélkül. Reggel a férjem elvitte a nagylányt oviba, délután meg anyukám hozta haza. Akkor itt volt egy kicsit, de az épp csak arra volt elég, hogy volt kihez szólnom egy kicsit. Éreztem, hogy egyre rosszabb az állapotom.
Ma már 5 hónaposak, és most jutottam el arra a szintre, hogy segítséget kell kérnem. A fejemet megszállták a démonok és nem szabadulok tőlük. Folyamatosan azon kattogok, hogy én ezt nem akartam, rám lett kényszerítve és beadtam a derekam, csak mindenkinek jó legyen - engem leszámítva. Határozottabbnak kellett volna lennem és tartani magam ahhoz, hogy nekem elég egy gyerek. Nincs egy nyugodt percem, mert reggel 7-től este 9-ig folyamatosan etetek, pelenkázok, gagyogok. Két babával egy sima vásárlás is macera és nem kimozdulás. Itt vagyok egész nap a négy fal között velük. Állandóan foglalkozni kell valamelyikükkel vagy mind a kettőjükkel egyszerre. Egy babánál az ember legalább akkor pihen vagy csinál valamit, ami kicsit kikapcsolja, amikor a baba alszik, de nekem erre esélyem sincs. Plusz ugye itt a nagylányom, akivel már a meghitt kapcsolatunknak nyoma sincs, mert csak egy idegroncs nőt lát. Nincs türelmem semmihez és senkihez. Felemészt az állandó sírás, nyafogás. Valamelyik nap azon gondolkodtam, hogy vajon mi lenne a jobb, ha világgá mennék vagy csak eret vágnék. Egyik se érdemli meg, hogy ilyen anyjuk legyen.
Persze most mindenki boldog, mert jaj, de jópofa, hogy ikrek, meg hogy most már van kistesó és apa is örül. Apa persze sokat segít és próbálkozik, de mégiscsak elmegy 7-kor és este fél 7-re ér haza. Én meg megyek a nagylányért az oviba a két babával. Leszakad a karom a két hordozótól, mert már 8 kilósak, és egy merő bőrkeményedés a kezem.
Megint kövér vagyok, mert semmi időm bármit is csinálni.
Persze ilyenkor eszembe jut, hogy más mit nem adna, ha csak egy gyereke lenne, nekem meg van három gyönyörű, egészséges gyerekem. Eszembe szokott jutni OriasCJ, hogy ő mit nem adna az én problémáimért, de ez csak rövid ideig  „vigasztal”.
Jöhetnek a kövek, hogy milyen szar anya vagyok! Egyem meg amit főztem…
Ui: igazából nem tudom, miért írtam meg ezt a posztot, talán úgy gondoltam, hogy ha kiírom magamból, jobb lesz. Nem lett jobb, de ha már megírtam, megosztom veletek.
Csibemancianya